Az EuroNCAP tesztjén öt csillagot kapott a Fiat újdonsága, ami a cég korábbi gyártmányainak eredményeit nézve több mint meglepo. A Grande Punto persze eleve hatalmas elonnyel indult elodjével, vagy épen a Fiat Pandával szemben, hiszen méreteivel a kategória felso határát súrolja.A típus a frontális ütközési teszteken 85%-os eredménnyel végzett, viszont az oldalütközési próbák során 98%-os eredményt ért el, így érdemelte ki mind az öt csillagot. A gyerekek számára valamivel kevésbé tunik biztonságosnak a harmadik Punto generáció. Ebben a versenyszámban 72%, azaz három csillag jutott a Fiat tömegmodelljének, ugyanakkor a gyalogosvédelemben élen jár a Grande Punto, hiszen itt a lehetséges négy csillagból hármat kapott, ami a kategóriában eddig csak a Honda Jazznek és a Suzuki Swiftnek sikerült.Ez a teszt persze inkább afféle részeredménynek tekinthető.